ENGLISH
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

XIV. International Mini Weekend - 2009.07.09.


Kedves Minis Barátaim!

A Mini 50.szülinapjának évében immár 14. alkalommal került megrendezésre a szokásos nyári nagytalálkozó. A Kerényi család szervezésének köszönhetően a dávodi camping-és élményfürdő területén vertük fel sátrainkat, a gyermekes családoknak pedig színvonalas szobák álltak rendelkezésükre. Szerda este felé egy kisebb csapat már útnak indult - Csabikáékkal az élen -, este már megszokott volt a hangulat.

Többségünk csütörtök délelőttre időzítette az érkezést, de így sem maradt le semmiről. Köszöntgetés, sátorverés, regisztráció és póló vásár után irányt vettünk a gemenci erdő szívébe, az 1891-ben épült, műemlék jellegű karapancsai kiskastélyba, mely eredetileg barokk stílusban épült. 1956.03.20-án jeges árvíz öntötte el a mostani múzeum épületét. Mára ennek nyoma sincs, szépen restaurálták. Láthattunk fából készült hajómalom makettet, magyar népviseletbe öltöztetett babát, agancsgyűjteményt, vadászfegyvereket.
Miután végigjártuk, csoportokra osztva két lóerős kocsikkal „offroad-oztunk” az erdőben.

A parkban található étteremben kiváló vadpörkölt volt a menü. Délután következett a lazulás a termálfürdőben. A fiatalabbja a csúszdákon élvezkedett, a többség a meleg vízben gyógyult - kb. 5 órán át az ajánlott 30 perc helyett. Aki nem volt ott, az a www.davodfurdo.hu–n irigykedhet.

Pénteken még szabad volt a bejárás a bajai belvárosba, ahol több, mint 2000 halászléfőző hely felállításán szorgoskodtak a szervezők. Minijeinket a Petőfi-sziget parkolójában állítottuk szemmustrára. Lehetőség volt sétahajózásra, megnézhettük az INOTA hajó belsejét, aminek Gyula barátunk a kapitánya, aztán elvegyültünk a forgatagban, ahol pantomim művészek, zenészek, ételek, italok várták a látogatókat. Kora délután aztán a kiváló Véndió étteremben találkoztunk újra, hogy közösen elfogyasszuk az ebédet.
Este retro disco várt minket fürdéssel egybekötve, ahol egy kis manőverrel sikerült Linczyt ruhástól a vízbe lökni. Gondolom ennek igen örült, tekintettel a hidegre is, de a Tőle megszokott mentalitással vette az akadályt. Kotroczó Balázs alsónadrágja is felkerült egy fára, amit kedvese hősiesen szerzett vissza. Lappföldről érkezett kis Minis barátunk Velipekka a 7. születésnapját ünnepelte, így elénekeltük neki a szülinapi köszöntő dalt, valamint kapott egy Magyar Mini Club zászlót, hogy nagykorában is emlékezzen itteni barátaira.

Szombat a nagy nap, következett a rallye. 6 állomáson kellett bizonyítaniuk a versenyzőknek:

1. feladat: biciklivel, földúton megtenni kb. 2 km-t, ahol hazánk és Európa legnagyobb Mária szobra található. A szobor magasságából kiszámolni, hogy hány felni adja ugyanazt a méretet, persze mindenki a saját átmérőjét számítva, kinek hány colos a kereke. Urda Sziszi inkább beporolt az úton Minijével, a Tőle megszokott módon, nehogy biciklivel kelljen megtennie meg ezt a röpke utat, kárpótolva Csonka Pityut egy doboz üdítővel. Másik csoportunkat sem kellett félteni, inkább a fiatal házasokra hagyták a tekerés, és az asszonycipelés örömeit. Hisz Ők még mindent kibírnak!

2. állomásnál: szlalom versenyenbizonyítottunk nem akárhogy, ugyanannyi idő előre, mint hátra. Nem volt könnyű feladat másodpercalapú számláláson.

A következő megmérettetésnél: Király Feri barátunk egyedi öltözékben várta a hozzá beguruló Miniket. Egy lécet emelt fel-le, aminek magasságát úgy kellett megsaccolni, hogy a léc és az autó között a legkevesebb milliméter maradjon.

Sorban a negyedik, de igen nehéz feladat: a Duna parton Julcsinál Mini-halat kellett pecázni, na nem a Dunából igazit, hanem egy gumicsónakból játékot.

Az 5. feladat főképp a fiúk dolga volt, kiválasztani a Minibe való alkatrészeket.

6. Kerényi Márti asztalán sokféle finomságból el kellett dönteni, hogy az „eredetei” bajai halászlébe milyen alapanyagok szükségesek.

Feladat teljesítve, irány Baja! Külön busszal, két csoportban, ahol az egész városban rotyogott a halászlé. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, pénztárcának annyira nem.
Este megemlékeztünk három szülinapos barátunkról, Linczyről és Csabiról, valamint egy Minis csemetéről. Aztán megállapítottuk, hogy akárhogy pörögnek, akárhogy forognak, akkor is egy évvel öregebbek lettek! A harmadik, át nem aludt éjszaka után a társaság nagyobb része sátrába vonult pihenni, míg az ünnepeltek és a többiek állítólag Zámbó Imrét (Jimmy Királyt), Flipper Istvánt és Korda Györgyöt hallgattak, ill. énekeltek hajnalig, Király Feri nem kis megelégedésére.

Vasárnap reggeli után sátorbontás, pakolás, aztán a várva várt díjkiosztó, és közgyűlés, ahol megszavaztuk klubunk szervezeti átalakulására irányuló előkészítő munkálatokat. A díjkiosztás során új kategória lépett életbe a klub történetében: ez a „legittasabb résztvevő” játékos díja, melyet Zsák Péter vihetett haza.
Volt új és régebbi klubtag a nyertesek között.

További hagyományos díjak:

- legmesszebbről érkezett Mini: Antti Haataja
(Finnország), ill. Mo.-ról: Horváth Laci és családja
- legszebb Mini: (közönségszavazás alapján) Balatoni Kriszti és Bakos Dani „Gulf-Mini”-je
- legdögösebb Mini: Juraj Vrzgula (Szlovákia)
- legpechesebb résztvevők: id. Pintér Béla és Kollár Laci
- legfiatalabb résztvevő: Csonka Gergő
- Legöregebb Mini: Borostyánkői Zsolt Austin „All steel” Mini Countryman-je (1966)
- Legeredetibb Mini (MK-1-2-3): ifj. Pintér Béci Clubman GT-je
- Legszimpatikusabb újonc: Szűcs Petra
- Legnépesebb külföldi tábor: Slovensky Mini Klub
- Legeredményesebb női Rallye-résztvevők: Szomor Andrea és Skuta Ildikó
- Legeredményesebb új MINI-s Rallye-résztvevő: Skuta Attila
- Rallye III.: Szűcs Petra
- Rallye II.: Szomor Andrea/Skuta Ildi
- Rallye I.: Urda Szilárd
Az I. helyezettnek járó díjak a kupa, a vándorkupa és az Anton család által felajánlott CASIO típusú értékes karóra.

Utolsó programként egy bajai felvonulást követően elköszönés, és indulás hazafelé, hiszen volt mit kipihenni.
Köszönjük a vezetőség fáradhatatlan, szinte kimerülésig végzett önzetlen munkáját, mi pedig nagyon jól éreztük magunkat!

Geizer Szilvi

Belépés


Név:


Jelszó:


Regisztráció

Szavazás

Milyen kütyün keresztül olvasod a honlapunkat?




szavazás állása és régi szavazások