ENGLISH
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz

Nagyobb teljesítményt a Miniknek -

Nagyobb teljesítményt a Miniknek

Daniel Richmond joggal mondhatja magát az elsőnek, aki Minit tuningolt. Az Ő első sikeres Minije az OHR-850 engedélyszámot viseli. Még ma is hozzá lehet jutni és a nyugat-londoni Syon Parkban lévő British Industry Hergitage Trust múzeumában lehet megcsodálni.

Mielőtt még a Mini piacra került volna, az angol Wildshire egy helységében, Downtown-ban építette ki a cégét, a Downtown Engineering-et. Ami a kezdetben nagy és egzotikus autókkal kezdett foglalkozni, mint például a Lagonda. A Mini rögtön tetszett Richmondnak, és míg világ másik fele ezt az autót csak kinevette, vagy hihetetlenül bámulta, hozzálátott a munkához. Azoknak az embereknek a csoportjához tartozott, akik a Minit a nagy versenyhírnévhez hozzásegítették. Ehhez a csapathoz tartozott Sir Alec Issigonis is, aki akkortájt egyáltalán nem volt elragadtatva attól, hogy a Mini nagyobb teljesítményt kapjon. Mivel azt a véleményt képviselte, hogy a nagyobb sebességnél a balesetveszély is nő. Stuart Turner volt a versenyszakosztály vezetője, és mellette dolgozott még John Cooper, Charles Griffin és George Harriman is. Richmond hozzájárulása a Mini történetéhez csak munkájának egy része volt a BMC-nél, később a Leylandnál. Korai haláláig - ami 46 éves korában érte - elismerést kapott munkájáért, az MG 1000 és a későbbi 1800 S-ért. A Downtown Engineering hamarosan jó hírnevet szerzett motorjaival, és a cég arra szakosodott, hogy autókat épít át a világ gazdagjainak és hírességeinek. A vevőkör Steve McQueen-tol, Aga Khan-ig terjedt, de Enzo Ferrari, aki Issigonis barátja volt, szintén rendelkezett egy általa készített autóval.

Ron Unsworth, Issigonis egyik munkatársa, aki a Morris Minor és később az 1800-as kifejlesztésében volt részes, visszaemlékszik arra, hogy Richmond mindig hangoztatta, hogy az ő átépítési nem egy boszorkánykonyha termékei, hanem a józan észen és az ő konstrukciós elméletén alapulnak. Az üzem helyiségei, úgymint a motorok, csillogóan tiszták voltak, ami feltehetően azokból az időkből maradt, amikor Richmond még nagy és egzotikus dolgokkal foglalkozott. Miután az üzem leállította a versenytevékenységét, Richmond hamar elvesztette érdeklődését a Mini iránt. Ugyan tanácsadó szerepet töltött be az MG 1100 és 1800 S kifejlesztésében. Egyre kevesebbet töltött a Wildshire-i üzemmel, viszont egyre több időt fordított a horgászásra és ünneplésekre a Devoni otthonában. Ron Unsworth-ot Richmond gyakran elhívta horgászni, és amikor elmesélte, hogy fogalma sincs a horgászatról, Richmond azt felelte neki: az ő elképzelése a horgászatról az, hogy egy délután a folyó mellett eltölteni, és felhörpinteni egy pár üveg pezsgőt.

Mialatt Richmond elfordult a Miniktol, egyre többen voltak, akik készek voltak helyébe lépni, sokan olyanok is, akik az ő iskolájában tanultak. Richard Longman, aki Richmondnál dolgozott, az egyik legsikeresebb Mini versenyző volt - saját tuningcéget alapított. Jan Odor - egy magyar emigráns - akit Richmond vett fel és képzett ki a munkára, úgyszintén nagyon sikeres tuningvállalkozást hozott létre a Miniknek, a jól ismert Janspeed-et. Odor kiváló versenyző volt, sokban járult hozzá ahhoz, hogy a Mini "Fun Car" benyomását keltse. A még mindig Salisbury-ben működő cége idokőzben kipufogókat is gyártott és egyike volt azon kevés vállalkozásnak, amely az ugrást a 60-as évekből a 80-as évekbe meg tudta tenni. A Janspeed nemcsak az ő korábbi versenytársait élte túl, hanem nemrégiben ünnepelte 25 éves fennállását. A cég ma 70 embert foglalkoztat, több mint 1,5 millió GBP-s forgalmat ért el és tovább virágzik.

A cég politikájával kapcsolatban fellépett véleménykülönbségek miatt Daniel és Bunty Richmond-dal Odor 1962-ben elhagyta a Downtown Engineeringet és néhány nap múlva bérelt egy rosszul felszerelt 20 négyzetméteres műhelyt, ami csak 5 fontba került hetente. Egy szerencsés véletlen folytán a Downtown Engineering egy korábbi megbízója, az építési vállalkozó Tom Sawyer 3000 fonttal a fiatal cég hóna alá nyúlt. Így Odor aztán teljes mértékben arra tudott koncentrálni, amihez a legjobban értett: a BMC "A" szériás motorok tuningolásához Minikbe és a Sprite-ekbe. Már két év múlva a Janspeed egy kétszer nagyobb szerelőcsarnokba költözhetett és egy 1964-es Goodwood-i versenyen egy Janspeed motorral meghajtott kocsi segítette a céget hírnévhez és megbecsüléshez. Jan Odor személyesen is részt vett Minijei értékesítésében. Egy volt az igazán sikeres Minivel versenyző pilóták közül és elsőként vonult vissza az aktív versenyzéstől, amikor saját versenyzői, mint John Fenning, Geoff Mabs vagy Richard Longman lehagyták.

848 ccm
Ugyan a Mini az évek során bizonyos változtatásokon esett át, motorja azonban alapjában véve ugyanaz maradt. Mint más "A" szériás motoroknál, az 1964 után építettek hengerfeje jobb. Ha a széria porlasztó helyett 2 darab SU HS2-t alkalmazunk, az a Coopernél is be volt építve, rögtön teljesítményemelkedést könyvelhetünk el. Már egy 1,5"-os áteresztésű SU porlasztó beépítésével (ami a Mini automata kiviteléhez készült) a széria 1,25"-oshoz képest, a teljesítmény 34 lóerőről 37-re emelkedett.
Arra azonban mindig figyelni kell, hogy a hozzáillő szívó- illetve kipufogócsonk legyen alkalmazva. Mindkét bütykös tengely a 88G229 és a 731 jól illeszkednek a kis lökettérfogatú motorokhoz. Az egészen korai motoroknál ugyan szükséges a három bütyköstengely csapágy felvételéhez utánmunkálni, ezek a motorok közül a legtöbb már az autóbontóban landolt, egy ilyen modell már aligha fellelhető. A fordulatszám megnövekedésénél a duplex meghajtáson kívül ajánlatos a Cooper S bütyköstengelyének használata. A Cooper kipufogócsonkját csak abban az esetben szabad egy 848 ccm-es motorba beépíteni, ha ez tényleg egy igazi versenyautóba kerül, egy LCB csonk (long centre branch) ami olyan cégeknél, mint a Janspeed kapható - jobb megoldás. A jó 848 ccm-es motor kétporlasztós fejjel, a Cooper bütyköstengelyével és kipufogóberendezéséfel 60-65 lórerőt teljesít, ami a Minit problémamentesen erőssé teszi.

998 ccm
Az "A" széria egyik legjobb motorja. Eredetileg csak egy porlasztóval a régi és a Wolsley Minikbe építették be.
Később a 998-as Cooperbe, végül a Mini 1000-be és a Clubman-be. Ez a motor erősebb, mint a 848-as és az 1964-ig építettek kivételével a hengerfejek is jól sikerültek. Ezek a motorok is sokat nyernek a Cooper porlasztóberendezésének beépítéséből, és mint a korábbi 997 ccm-es motoroknál, egy kipufogóspecialista által könnyen átépíthető. A keverési arány növeléséhez ezen kívül a Cooper speciális dugattyújának beépítése szükséges. Az első lépés a teljesítménynövelés érdekében az egyporlasztós motoroknál egy átalakított hengerfej beszerelése, vagy egy 1,5"-os SU porlasztó (I. tuningfokozat), vagy két 1,25"-os porlasztó a Cooper-ből.
Az utcai vagy rally célokra a 88G229 bütyköstengely ajánlott, a C-AEA 648 bütyköstengely még egy igazi versenyautónak is túlságosan meredek szögű. Ezenkívül két 1,5"-os, sot 1,75"-os porlasztót igényel, hogy teljesítményét teljes mértékben kibontakoztathassa. A legjobb lehetőség egy gyors 998 ccm-es utcai Minire, amivel az ember hétvégén akár egy versenyen is részt vehet, egy átalakított hengerfej, egy 88G229, vagy C-AEA 731-es bütyköstengely, egy LCB csonk, két 1,5"-os SU porlasztó és a Cooper S gyújtáselosztója szükséges. Ezeknél az átalakításoknál egy dupla vezérműlánc, megfelelő lánckerekek ugyanolyan nélkülözhetetlenek mint egy torziós tompító a főtengelynek az 1100-asból, egy olajhűtő és a kuplung könnyített ellennyomó lapja. Jó motorok 80-85 lóerős teljesítményt mutatnak fel, míg a megfelelő versenytuninggal 90-95 lóero érhető el.

1098 ccm
1964-től az 1100-as motoroknál jobb hengerfejet alkalmaztak (12G295), amik kiválóan illeszkednek a korábbi motorokhoz is. Mototeljesítmény itt is egy 1,5"-os SU porlasztóval vagy a Cooper 1,25"-os két karburátoros berendezésével emelhető. Aki még egy fokozatot feljebb akar lépni, átalakított hengerfejet, LCB csonkot és élesebb bütyköstengelyeket használ.


Király Ferenc
Mini, I évfolyam 2/3. szám
Feltöltötte: admin | Megnézték: 7300 vissza

Belépés


Név:


Jelszó:


Regisztráció

Szavazás

Milyen kütyün keresztül olvasod a honlapunkat?




szavazás állása és régi szavazások