Home Találkozók Ibi Mama Mini Találkozója – Bagolyirtás

Ibi Mama Mini Találkozója – Bagolyirtás

Örömmel jelentjük, hogy az év utolsó ottalvós Mini-találkozója teltházzal fog üzemelni Bagolyirtáson, a Stella Katolikus Egyházi Üdülőben október végén. ? A hétvége célja a feltöltődés a Mátra csodálatos erdeiben, valamint természetesen minizés a kanyargós hegyi utakon.

Tervezett programok:
Okt. 21., péntek: érkezés kora délutántól, szállás elfoglalása, beszélgetés, italozás, közös vacsora, még italozás.

Okt. 22., szombat: 8:30-9:00 körül közös reggeli két turnusban, majd fakultatív minizés Parádra a „plázába”, ahol felvesszük Ibi mamát is. Rövid bevásárlás után, legkésőbb 11:30-kor indulás vissza a szállásra, ahol két turnusban (az első kb. déltől) megebédelünk. Ebéd után, kb. 13:30-kor autós túra Szentkútra (kegyhely és barlanglakások megtekintése), utána pedig meghódítjuk Galyatetőt és megcsodáljuk a kilátóból nyíló kilátást a naplementében. Este közös vacsora a szálláson, beszélgetés, italozás.

Okt. 23. vasárnap: reggeli után (kb. 9:30-kor) könnyű – szintén fakultatív –, kb. 4-5 km-es gyalogtúra az őszi erdőn át Fallóskútra és vissza, majd korai ebéd két turnusban (az első turnus kb. 11:30-kor), hiszen 2-re oda kell érnünk a Piszkés-tetői Obszervatóriumba. (35 fős, limitált program az előzetes jelentkezések alapján, de az is velünk tarthat, aki nem fért be, vagy nem jelentkezett, de el tud tölteni másfél órát az erdőben, jó levegőn.) Itt 15:30 körül végzünk, majd lassan elindulunk hazafelé.

Sajnos az ebédlő csak 40 személyes, így minden étkezést kénytelenek leszünk két turnusban bonyolítani, ebben kérjük a megértéseteket és a rugalmasságotokat!

Ha kérdésetek van, forduljatok hozzánk:
Béres Máté (szállás, étkezés) – 06204630632,

Fülöp Attila (programok, egyebek) – 06702532003

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Szeretettel várunk 🙂

 

ELŐZMÉNYEK:

Sziasztok!

Ismeritek azt a viccet, hogy „Mini-találkozó új építésű panzióban, csak kétágyas, saját fürdőszobás szobákban, jacuzzival és szaunával, az ország egyik legszebb, legnyugodtabb helyén, mégis olcsón?” És ez most nem „Az International Mini Weekend jövője” című problémafelvető értekezésünk folytatása, sőt, nem is vicc, hanem maga a valóság! (De azért ne szokjatok nagyon hozzá! ?)

Amint néhányan már bizonyára értesültetek róla Fülöp Attilától vagy a Facebookról, az előző két évi őszi Ibi mama-féle találkozó harmadik, idei kiadásával sajnos két – azóta szerencsésen megoldódott – problémánk is akadt. Az egyik, hogy a találkozó eddigi helyszíne, a parádsasvári Hubertus Panzió jelentősen megemelte a már tavaly sem olcsó árait, ami a mindenkit érintő durva infláció miatt egyrészről érhető, másrészt azonban az új árak már sokaknak átlépték a tűréshatárát. A másik az, hogy kiderült, az eredetileg tervezett október 14-16-i időpont egy „ledolgozós” szombatot is tartalmazott volna, ami miatt sokaknak szabadságot kellett volna kivenniük, ez pedig valószínűleg a részvételi kedvre is negatív hatással lett volna. Ezért úgy döntöttünk, hogy új helyszínt és időpontot keresünk. Utóbbi volt a könnyebb, egy héttel későbbre halasztottuk, így az új dátum: 2022. október 21-23.

A helyszín természetesen maradt a Mátra – hiszen Ibi mama kedvéért megyünk -, csak a völgyből felköltözünk a hegytetőre, az ország egyik legmagasabban fekvő és egyik legkisebb településére, a mindössze 17 állandó lakosú Bagolyirtásra, ezen belül is a 75 éves múltra visszatekintő Stella Katolikus Egyházi Üdülőbe. (Aggodalomra semmi ok, nem lesz kötelező szentmise vagy lelki gyakorlat, ez egy teljesen hétköznapi, csak éppen egyházi fenntartású panzió, de persze van rá lehetőség, hogy az új MINI-vel érkezők meggyónják bűneiket Gábor atyának, leendő házigazdánknak. ?)

Az 1948 óta működő üdülőnek alig egy éve készült el a vadiúj szárnya, amelyben 20 db kétágyas szoba van – ez lesz a miénk. (Ha túllépnénk a 40 főt, akkor sincs gond – sőt, legyünk minél többen! –, mert az üdülőnek 100 méterre van egy társüdülője, és a faluban még egyéb magánszállások is.) És hogy mennyiért? A szállás – az első 40 főnek biztosan – 7.000 Ft/fő/éj, a reggeli 700, az ebéd – bár ezt valószínűleg nem kérünk, hiszen napközben nem leszünk ott – 1700, a vacsora pedig 1550 Ft-ba kerül, vagyis az egész buli a felébe’ lesz, mint Parádsasváron lett volna. ? A bevezetőben említett jacuzzi és szauna sem vicc, tényleg van, de elsősorban nem ezért megyünk, ne ez legyen a találkozó fő vonzereje. Az legyen a béke, a nyugalom, a kristálytiszta hegyi levegő (800 méter feletti magasságban leszünk!), a szép táj és a jó társaság!

Ami a programokat illeti, úgy látjuk, hogy újabban jobban szeretitek a szellősebb, pihenősebb találkozókat, mintha telezsúfolnánk a napot programokkal, és állandóan időre kéne menni valahová, na meg így év vége felé nekünk sincs már kedvünk annyit dolgozni. ? De azért vannak persze fix programok és egyéb tervek is, amiket idő, időjárás és kedv függvényében elő lehet húzni a kalapból. Meglátogatjuk például Magyarország legnagyobb és legjobban felszerelt csillagvizsgálóját, a Piszkés-tetői Obszervatóriumot, ahol a csillagászok egy vezetett túra keretében bemutatják tevékenységüket, eredményeiket, az obszervatórium három teleszkópját, valamint gyönyörű erdős területét, és persze kérdezni is lehet tőlük. (Piszkés-tető. Érted, tető. 944 méter. Gyalog. …….. Na jó, ez volt az első tényleg vicc, természetesen Minivel. ?) Aztán még egy tetőt, Galyatetőt, ahonnan – a Péter hegyesén álló Galya-kilátóból – a kékesinél is szebb panorámában gyönyörködhettek. Meg persze minizünk sokat a Mátra kanyargós útjain, vagy csak sétálunk egyet a faluban és környékén a sárguló őszi lombok közt.

A most még szervezés alatt álló részletekkel és a jelentkezési lappal hamarosan – remélhetőleg néhány napon belül – újra jelentkezünk, de addig is írjátok be a naptárba a dátumot, és ki ne hagyjátok az év utolsó „ottalvós” találkozóját, Ibi mama számít rátok!

És hogy miért Bagolyirtás? „Valamikor nagy erdőrengeteg zúgott erre. Sok-sok öreg, szálas fa. A fák sűrű lombozatában baglyok tanyáztak. Éjszakánként olyan huhogást, rikoltozást csaptak, aludni alig lehetett a lármájuktól. Aztán favágók jöttek, és az öreg fákat kidöntötték. Ahogy kopott, ritkult körülöttünk az erdő, a baglyok is eltűntek, elhúzódtak innét. Azóta mondják erre a helyre: Bagolyirtás…” – mesélte özvegy Nágel Lászlóné, a falu utolsó hét lakójának egyike 1968 novemberében a Heves Megyei Népújság újságírójának a faluról szóló riportjában.

Aki elolvassa a teljes CIKKET, garantáltan el akar majd jönni ide, legalább erre a három napra…

Ámen! ?

Tags:

dátum

okt 21 - 23 2022
Expired!

időpont

8:00 am - 6:00 pm

Résztvételi díj

1,000.00 HUF

helyszín

Stella Katolikus Egyházi üdülő
Bagolyirtás
kategória