Kaposszekcsői Mini kiállítás és Cyclekart futam
A tavalyi sikeres találkozó után idén újra összehozunk egy autós kis fesztivált Kaposszekcsőn július 16-án, szombaton, amire sok szeretettel meghívunk minden klasszikus minist! Kaposvári, dombóvári, szekszárdi, pécsi, bajai minisek ez jó lehetőség egy közeli, laza, egynapos programra 

Látnivalóból és élményből még több is lesz, mint tavaly, ugyanis:
– lesz veteránautó és rallye versenyautó kiállítás
– összejön egy nagy Cyclekart mezőny, tehát izgalmas és látványos versenyek láthatóak majd (kb. 10 versenyautó, amikből a minisek néhányat ki is próbálhatnak)
– lesz egy nagy közös felvonulás a faluban
– és természetesen a Miniket ismét felsorakoztatjuk a templom mellett

Részletek:
9-10 óra: érkezés, a Minik beparkolása a térre, beszélgetés, ebéd
13:30: Autós felvonulás a versenypálya útvonalán a Cyclekartokkal és a veterán autókkal
14:00-15:00: Cyclekart verseny első futam. Állórajtos utcai versenyek, 4×3 kör Kaposszekcső utcáin.
Délután megnézzük a falunap programjait, beszélgetünk, kocsikázunk. Úgy szeretnénk, hogy legyen lehetőség kipróbálnotok a cyclekart-okat is.
kb. 19:00: Eredményhirdetés a falunap keretein belül
Megjegyzés:
A cyclekart egy olyan együléses, farmotoros, motorkerékpár kerekekkel felépített versenyjármű, amit amatőr, felnőtt versenyzők készítenek önállóan, egy szabálykönyv alapján, ami kb 1:2 méretaránnyal hasonlít egy 1920-1939 közötti versenyautóra. A verseny kiemelt célja, hogy szórakozást nyújtson az építőknek, versenyzőknek és a nézőknek is egyaránt. Inkább játék, fesztivál, ahol nem a győzelem, hanem a részvétel és a szórakozás a fontos.